Kategória: Ima
Éjféli szentmise
“Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!” (Lk 2,14) Kedves Testvérek! Szeretettel hirdetjük, hogy a Debreceni Szent István Plébániatemplomban a hagyományoknak…
Köszönetek
Hálásan köszönöm azoknak a Kedves Testvéreknek, akik december 19-én, szombaton részt vettek a fenyőfa állításában, a templom, illetve a külső részek takarításában tisztításában, valamint, a…
Zenés áhítat
Hívom és várom azokat a kedves testvéreket, családokat, akik szívesen felolvasnának egy-egy gondolatok december 25-én, az ünnepi szentmise előtti zenés áhítaton. A szentmisék után várom…
Családok és házaspárok megáldása
December 27-én, a Szent Család vasárnapján, a szentmise keretében megáldjuk majd a jelenlévő Családokat és házaspárokat! Várom Őket nagy szeretettel!
Adventi lelki feltöltődés
December 21-én (hétfőn), este adventi lelki feltöltődésre van lehetőség. 16:00-tól bűnbánati liturgiával egybekötött gyóntatás lesz, 17:00-től pedig vezetett szentségimádás. Szeretettel hívom és várom a kedves…
Képviselőtestület
Köszönöm az új testületi tagoknak az eskütételt (december 20-án, a szentmise keretében). Kívánom, hogy tevékenységük legyen az Isten akarata szerint való, igaz szolgálat!
Ima családjainkért
December hónapban különösen is imádkozzunk családjainkért.
Betegek lelkigondozása
Kérem azokat a kedves testvéreket, akik tudnak olyan, otthonukban lévő betegekről, akik szeretnének karácsony ünnepe előtt szentségekhez járulni, jelezzék számomra a szentmisék után a sekrestyében.
Szeplőtelen Fogantatás
December 8., kedd a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe.
Szentmiserend-változás
A héten pénteken és szombaton (november 27-én és 28-án) nem lesz templomunkba szentmise! A hét többi napján szeretettel hívom és várom a kedves testvéreket az…
Szentmisék elhunytjainkért
November hónapban elhunytjainkért mutatjuk be a szentmiséket.
Krisztus Király
November 22-én, vasárnap lesz Krisztus Király ünnepe. Ez a vasárnap az egyházi év utolsó vasárnapja. Szombaton, november 21-én, délután 16:00-tól taizé-i szentségimádást tartunk, melyben közösen…