A liturgia ismeri a csókot is mint köszönési formát. Megcsókoljuk az evangéliumos könyvet, az oltárt, vagy a stólát, mielőtt felöltjük. A csók intim gesztus. Amikor megcsókolom az oltárt, ez egyszerre fejez ki tiszteletet, gyengédséget és szeretetet, annak megsejtését, hogy Isten emberi közelségbe került velünk, olyannyira, hogy megérinthetjük és megcsókolhatjuk. A csók révén más szemmel nézünk az evangéliumos könyvre, az oltárra és a stólára, és másként is éljük meg őket. Nem holt tárgyak többé, hanem az isteni jelenlét hordozói. Igen, magával Jézus Krisztussal találkozunk általuk. Az Ő megtestesülése által az oltár szent edényeivé lettek, amint azt Benedek a kolostor minden eszközéről mondja. A csók testben fejezi ki azt a hitet, hogy a világ Isten megtestesülése által átváltozott.

Otthon is gyakorolhatjuk a csók intim gesztusát, hogy kifejezzük Jézus Krisztus iránti szeretetünket, például ha keresztet, szentképet, ikont vagy egy érmet megcsókolunk. Hitünk ilyenkor intimitást és gyengédséget lehel A legintimebb gesztust használjuk föl, amit az emberi szeretet kifejezési formái közül ismerünk, hogy kimutassuk szeretetünket Isten és az ő emberré lett Fia iránt. Ez jót tesz a lelkünknek.

A liturgián gyertyák égnek. Már nem az a szerepük, hogy fényt adjanak a szövegek olvasásához. Azért égnek, hogy általuk tapasztaljuk meg Jézus Krisztus fényét, azt a fényt, mel világosságot és meleget ad, amelyben megtapasztalhatóvá lesz Isten szeretete. A gyertyák más valóságot jelenítenek meg, mint az elektromos fény. A titkok és oltalom légkörét teremtik meg. Szép szokás az is, ha valaki másért gyújtunk gyertyát. Búcsújáró helyeken a zarándokok gyakran valami meghatározott szándékra vagy egy bizonyos emberért gyújtanak gyertyát.

Megtehetem azonban azt is, hogy a szobámban gyújtok tudatosan gyertyát valakiért. Ilyenkor a gyertya az ő jelenlétének szimbóluma. Intenzívebben fogok rá gondolni, mert a gyertya újra meg újra emlékeztet rá. A gyertya révén egészen más fényben jelenik meg előttem. Fölírhatom a nevét is, hogy el ne felejtsem. Ha gyertyát gyújtok érte, reményteli fényben, Krisztus fényében, Krisztus jelenlététől körülvéve és megvilágítva látom Őt. Ez intenzívebbé teszi imámat és újjáformálja róla alkotott képemet, s így e találkozás révén igazságosabban ítélhetem meg titkát és valódi lényét.

(A. Hrün – M. Reepen, Az imádkozó ember gesztusa, Pannonhalma 2000.)