Nemcsak a színeket választotta ki a művész az ősi hagyomány alapján. A rajz középkori jellege, az arcok őskeresztény művészetre jellemző merevsége arról árulkodik, hogy posztmodern szellemben alkotott.
A művész meglepő magyarázatot adott erre: „Véget ért egy korszak, a modernség kora, amely a reneszánsztól századunkig tartott. Az új korszak ismét organikus korszak lesz. A kritika, az ész, az intellektus, az egyetem, a kutatás ideje után most ismét eljön az élet ideje. Azokban a történelmi korokban, amelyekben az elsőbbség az életé, a kultúra mindig szimbolikus, költői, metaforikus: ebből emelkedik ki az élet. Rupnik atya szerint, amikor Krisztus kilehelte lelkét a kereszten, mi felfogtuk ezt a leheletet, és elkezdtünk lélegezni. A képen ezért van ilyen közel egymáshoz Krisztus és Ádám.”
A logó megértésének kulcsa maga a tekintet, amelyet az Irgalmasság arca kezdetű pápai bulla első mondata ihlette: „Jézus Krisztus az Atya irgalmasságának az arca.”
A tekintet megjelenítés a maga egyszerűségében nagy kifejezőerővel bír. Isten oly módon nézi az embert, hogy az ember képes érteni. Oly módon kommunikál vele, hogy az ember képes látni. És amit az ember lát, azt látja Isten is. Az ember elkezd Isten módján látni.
Ez Krisztus isteni embersége. Ebben látszik, hogy Krisztus magára vette az egész emberiséget.
