Kategória: Program
Mindenszentek
2020. november 1-én, vasárnap van Mindenszentek főünnepe! Délelőtt 09:30-tól kezdődik az ünnepi szentmise. Délután a köztemetőben délután 15:30-tól kezdődik a hagyományos szentmise. Szeretettel hívnak és…
Karitász gyűlés
Kedden (november 3-án) este, a szentmisét követően a karitász tagoknak lesz megbeszélés itt, a templomban. Szeretettel hívom és várom őket, valamint új tagok jelentkezését is…
Veni Sancte
Szeptember 13-án, vasárnap 9:30-tól tanévnyitó Veni Sancte szentmise lesz.
Szent István ünnepe
Az egyházközségünk is bekapcsolódott a Debreceni Művelődési Központ által szervezett Szent István ünnepéhez kapcsolódó rendezvénysorozatba, amelynek keretében a plébánián augusztus 28-án, pénteken 14:00-tól szeretettel hívom…
Hagyományőrző Örmény Családi Nap
Hagyományőrző Örmény Családi Napot tart az Örmény Nemzetiségi Önkormányzat, 2020. augusztus 29-én, szombaton, 10:00-tól. Pontos részletek a hirdetőtáblán, valamint a bejáratnál olvashatók.
Ünnepi programok
Augusztus 19. (szerda) 8:30: szentmise9:00 – 18:00: szentségimádás (Mt 17,4: Uram, jó nekünk itt lenni!)18:00: ünnepi vesperás Augusztus 20. (csütörtök): templombúcsú 15:00: rózsafüzér-imádkozás15:30: ünnepi szentmise,…
Ünnepi szentmise, agapé
Július 26-án, vasárnap, Szent Anna és Szent Joachim ünnepén a Kodály Kórus Debrecen Kamarakórusa Kiss Csaba karnagy vezetésével magyar zeneszerzők zsoltárfeldolgozásait fogja énekelni templomunkban az…
Imalánc Trianon 100. évfordulóján
2020. június 4. a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója. Ezen a napon délután fél ötkor közösen imádkozzunk hazánkért és valamennyi nemzettársunkért. Ima a hazáért: szöveg…
Családi liturgia a Nagyhéten – Húsvétvasárnap
<<< Teljes nagyheti családi liturgia << Nagyhét < Nagyszombat Reggeli elmélkedés Bevezető ének: (2) Az újjászülető természet hirdeti: Krisztussal visszatér mindenbe az élet, a győzedelmes…
Családi liturgia a Nagyhéten – Nagyszombat
<<< Teljes nagyheti családi liturgia << Nagyhét < Nagypéntek Húsvétvasárnap > Teendők Elő kell készíteni egy nagy gyertyát szépen feldíszítve. Ez lesz a húsvéti gyertya,…
Családi liturgia a Nagyhéten – Nagypéntek
<<< Teljes nagyheti családi liturgia << Nagyhét < Nagycsütörtök Nagyszombat > Teendők A szentsír jelképezésére előkészíteni egy olyan nagy papírdobozt, amelybe belefektethető lesz az asztali…
Családi liturgia a Nagyhéten – Nagycsütörtök
<<< Teljes nagyheti családi liturgia << Nagyhét < Nagyszerda Nagypéntek > Teendők: Édesanya (a lányokkal) lepényszerű kenyeret süt, amelyből majd az esti vacsora előtt mindenkinek…
Családi liturgia a Nagyhéten – Nagyszerda
<<< Teljes nagyheti családi liturgia << Nagyhét < Nagykedd Nagycsütörtök > Napi elmélkedés Bevezető imádság: „Fölséges és dicsőséges Isten! Világosítsd meg szívünk sötétségét. Adj nekünk…





