Panaszaink nagy része az idő, azaz az idő hiánya miatt hangzik el. A modem ember három fő panasza: nincs csendem, nincs békességem s nincs időm! Vizsgáljuk meg most ez utóbbit közelebbről. Lássuk előbb a bajmegállapítást, a diagnózist, majd utána a gyógymódot.

Időhiányunk diagnózisa:

Nem tudjuk kihasználni az időt! (Nem az időnket, csak az időt, mert az idő nem a miénk!) Sőt, gyakran úgy tűnik, mintha az Idő lenne az úr és az használna ki és el bennünket. A modem embernek az órája a korbácsa, ami hajszolja. Minden perc egy korbácsütés. Siess! Ahogy szaporodnak a modern karórákon a mutatók, úgy szaporodik korbácsunkon az ágak száma: siess-siess! Ma éppen olyan riadt félénkséggel pislogunk az órára, ahogy valamikor a rabszolgák rabtartójukra.

De miért is nem tudjuk kihasználni az időt?

       Mert többet beszélünk, mint szükséges és okos. Túl sokat beszélünk feleslegesen. A felesleges beszédnek van egy jó magyar kifejezése: fecsegés. Ami több a kelleténél, a szükségesnél a beszédben, az már fecsegés. Mi, akiknek sosincs időnk, jó volna, ha megvizsgálnánk: mennyit pazarolunk el fecsegéssel. Sőt: mennyi időt lopunk el másoktól! Mert időt is lehet lopni! „Aki fecsegő szájú, azzal ne barátkozz!” (Péld 20,19) „Sok beszédben elmaradhatatlan a vétek” (Péld 10,19). „Sok beszédből bolond beszéd következik” (Préd 5,3). „Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján” (Mt 12,56). „Ha valaki nem zabolázza meg nyelvét… annak istentisztelete is hiábavaló” (Jak 1,26). Íme, egy ima beszédünk gyógyulásáért: „Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!” (Zsolt 141,3)

Azért sem használjuk ki jól az időt, mert többet ábrándozunk a kelleténél. Nemcsak a fiatalok álmodoznak, ők a jövőről álmodoznak; az idősebbek álmodozásba menekülnek, és életük súlypontja a való életből nemegyszer egy elképzelt, ábrándéletbe tolódik át. Vannak emberek, akik azért rohannak, sietnek, hogy minél több idejük jusson – elbújva az élettől – álmodozásra. Nem aludni akarnak: félálomban ábrándozni, légvárakat építeni. Az elképzelt világot valóságnak gondolni! Van, aki alkohollal bódítja magát s van, aki álmodozással.

Azért sincs időnk, mert többet készülődünk, mint kellene. Igen sok ember hosszasabban készülődik neki a dolgának, mint amennyi időt maga a dolog igénybe vesz. Például meg kell írnia egy köszönőlevelet. Tíz sort. Az egész tíz perc alatt elvégezhető. De amíg mindent előkészít, míg mindent előkeres, közben iszik, eszik, kimegy, bemegy – mintha a halálos ítéletét kellene megírnia. Míg végre nekikezd, kétszer tíz perc is eltelik.

Sok ember mindig mást csinál, mint aminek nekifog. Szóval: pazaroljuk az időt. Még ha a magunkét pazarolnánk! Még ha csak a másét! De az idő Istené. Az övét pazaroljuk. Az elpazarolt idő: elpazarolt ember! Aki magát pazarolja: Istent lopja meg!

(Gyökössy Endre: A szeretet szimfóniája)