Plébániánk jövőképe – Gájer László atya gondolatai

Ne legyen igazam, de a magyar egyház közeljövője egy hanyatló tendencia, ezt mutatja a templomba járók száma – és a népszámlálási adatok is. Van egy plébániai struktúra, amely ilyen módon sehol sem fenntartható az országban: a papokra már Budapesten is egyre több feladatot bíznak, amit nyilván nem tudnak ellátni – és amitől nem lesz jó a lelkiállapotuk, ez pedig értelemszerűen nem jó. Más struktúrára van szükség – nem azt mondom, hogy a plébániai rendszer megszüntetésére -, hogy ez a maroknyi cölebsz pap ne kapjon elviselhetetlen mértékű terheket, amelyek egy része ráadásul mentális eredetű. Azt látom, hogy ennek a munkának az elvégzése a mi generációnkra és az utánunk lévőkre hárul, mert ami a rendszerváltozás után létrejött, az ebben az állapotában már nem fenntartható tovább.

Egy ilyen jövőkép mennyire szólhat a lelki megtisztulásról, megújulásról, amelynek végén lehet, hogy egy kisebb, ugyanakkor még inkább Istenre tekintő egyház részei leszünk?

Csak úgy fog menni. Itt már a kultúrközpontoskodás, a kirándulások és az okoskodások nem vonzó ajánlatok. Ferenc pápa múlt héten szép csendben megnyitotta az ima évét, szinte alig figyeltek fel rá. Richard Rohr írja egy helyen, hogy ha az egyház a következő évszázadban nem adja át és nem tanítja meg az imát, akkor nincsen létjogosultsága annak, hogy van. A kulturális lötyögés létrehozása plébánia néven nem vonzó ajánlat az embereknek, mert abból amúgy is van a városban. Innovatív ötletekre, erőre – a szóban, a kifejezésekben – és kreativitásra van szükség. Elég volt az ürességből és a gyenge kultúrkínálatból. Fontos a bál és a kirándulás, de ennél mélyebb spirituális és intellektuális kihívásokra van szükség.

(A teljes riport elolvasható a a 777blog.hu webhelynek ezen az oldalán.)