A pap nemcsak akkor pap, amikor misézik, prédikál vagy gyóntat, hanem egész lényével hasonulnia kell az áldozatot bemutató Főpaphoz és tökéletes Áldozathoz, testében-lelkében megjelenítve, hogy kizárólagosan Istenhez tartozik. Persze, bűntől sebzett emberi természetünk ettől ösztönösen visszariad. De régi és mai szentek egész sora tanúsítja, hogy aki komolyan keresi és követi Isten akaratát, igaz tapasztalatot szerez arról, hogy Krisztus áldozatában részt venni még ha olykor fájdalommal jár is, mérhetetlen boldogság forrása.

Olyan papjaink legyenek, akik a híveket megtanítják imádkozni, hogy eljussanak az “Ó, édes Istenem”-től egészen addig, hogy Istennel élő szeretetkapcsolatban legyenek, eljussanak a “Hiszek Istenben”-től a “Hiszek Benned, Istenem”-ig, hogy személyesen meg tudják szólítani Istent, kisöpörve a szívükből a gyűlöletet, a haragot, a szeretetlenséget, és beengedve a végtelen jóságot és szeretetet. Mert a gyűl – ölet, a szer – etet. A szeretet táplál, életet ad, a másikért él, és ezzel jut el a teljességre.

Urunk, Jézus Krisztus, örök Főpap, hálát adunk Neked az Egyház mélyén lévő isteni miliőért, a kinyilatkoztatás és a szentségek világáért, amely által minket is meg akarsz szentelni az igazságban, hogy részt vehessünk örök áldozatodban. Tégy minket alkalmassá Szentlelkeddel nemcsak arra, hogy hirdessük szent evangéliumodat, hanem arra is, hogy Neked átadott életünkkel kedves áldozatot mutassunk be Istennek, az Atyának, a világ üdvösségéért.

forrás: http://www.ofm.ro/kolozsvariferencesek/aggregator/sources/1?page=5