A lelki adoptálás története

A Megfogant Gyermek Lelki Adoptálásának kezdetei a Szűzanya fatimai megjelenéséhez kapcsolódnak. A Lelki Adoptálás imája válaszként született a Szűzanya kérésére, hogy imádkozzuk a rózsafüzért, tartsunk bűnbánatot, és engeszteljünk azokért a bűnökért, melyek leginkább megsebzik az ő Szeplőtelen Szívét. Lengyel földön 1987-ben gyökereztette meg azt a varsói Szentlélekről nevezett pálos templomban gyülekező, „Nemzedékek Őrei” elnevezésű egyetemista csoport. Ebben a templomban, 1987. február 2-án először tették le a Lelki Adoptálás ígéretét. Innen terjedt el aztán ez az imádság egész Lengyelországban és annak határain túl is.

Ennek az imádságnak valóban nagy ereje van.

A Lelki Adoptálás lényegében a megfogant életnek – Isten ajándékának – a védelme. De ezen túl még a saját életünkért való hálaadás is, valamint azok számára, akiknek nem lehet saját gyermekük, a szülőség ajándékának egyfajta megélése. Egyben az engesztelés – elégtétel – lehetőségét is magában hordozza azon nők számára, akik megölték saját gyermeküket. Az ilyen nők szívében ott van a megtisztulás és elégtétel vágya, hiszen arra lettek teremtve, hogy szeressenek és életet adjanak. Az abortusz bűne lelkükben óriási pusztítást végzett, amit az orvostudomány poszt-abortusz szindrómának nevez. A Lelki Adoptálás nagyon hatékony gyógyír az anyák és apák megsebzett szívére, mivelhogy visszahozza a családokba a békét.

Bőséges gyümölcsöt érlel a fiatalok körében is, akik az imának köszönhetően sokkal érettebben készülnek a házasság szentségére.(végigkísérni imában a várandósság 9 hónapját: ez ráébreszti az embert a nő méltóságára.

bővebben: https://www.karizmatikus.hu/kapcsolatok/kozossegek/6251-lelki-adoptalas-uj-honlap-indult.html