Folyamatos szentségimádás indul Debrecenben

2023-ban ünnepeljük a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megalapításának 30. évfordulóját és a Szent Anna templom székesegyházi rangra emelését. Hálát adva az eltelt 30 évért és a személyes életünkben megélt kegyelmi ajándékokért, dicsőítve a Szentségi Jézust és kéréseinket elé tárva, egész napos egyéni szentségimádásra térhetünk be a Szent Anna székesegyház keresztelő kápolnájába, amelyre más egyházközségből is várjuk a híveket nagy szeretettel.

A szentségimádások február 22-én, hamvazószerdán kezdődnek, és folytatódnak az elkövetkező hónapokban és években, hétfőtől szombatig, a reggeli szentmisék végétől az esti szentmisék kezdetéig (hétfőn, kedden, csütörtökön és szombaton 8:00 órától 18:00 óráig, illetve szerdán és pénteken 9:00 órától 18:00 óráig).

A folyamatos szentségimádáshoz 30 csoportvezetőt keresünk. Szeretnénk, ha a 30 személy 10-10 embert szólítana meg, akik személyenként havonta egy alkalommal egy óra szentségimádást vállalnának.

Az egyházközségeket képviselve egy-egy csoport jelentkezését várjuk 10-10 fővel, de természetesen, többen is jöhetnek. Jelentkezni a szentsegimadas.szentanna@gmail.com e-mail címen lehet.

Szeretettel várjuk a közösségek, imacsoportok, családok, egyének jelentkezését erre a különleges lehetőségre. Ha a tervünk megvalósul, akkor a folyamatos szentségimádásban mintegy 300 fő venne részt, jelenlétükkel biztosítva lenne az egész napos adoratio.

Az időpontfoglalásokat az egyházközség honlapján (https://szentannaplebania.dnyem.hu/) az “Időpontfoglalás szentségimádásra” szöveges linkre kattintva lehet, vagy közvetlenül a https://app.minup.io/book/szent-anna webcímen található oldalon lehet (ahova a honlapon lévő link mutat), ha a “Foglalj időpontot” alatt a “Szentségimádás 1 óra” szövegre kattintunk, és a megjelenő naptáron rákattintunk a kiválasztott napra. Erre megjelennek azon a napon még szabad kezdő időpontok. A kiválasztott időpontra kattintva, megjelenik egy űrlap, ahol a szükséges adatokat (név, e-mail cím, telefonszám, esetleges megjegyzés) megadva, a “Foglalás véglegesítése” feliratú gombra kattintva tudjuk az azzal az időponttal kezdődő 1 órát lefoglalni. Erre kapunk egy visszaigazoló e-mail, amelyben található linkkel (legkésőbb a foglalt időpont előtt 48 órával) lemondható a foglalás, ha valami a foglalás után közbejön, és a lefoglalt időpontban mégsem tudunk elmenni.

Ha a kiválasztott napon az az időpont nem jelenik meg, amelyet le szerettünk volna foglalni, az azt jelenti, hogy valaki már lefoglalta azt (és nem mondta le). Ekkor természetesen, időpontfoglalás nélkül mehetünk abban az időpontban.