Mottó: Akár másokkal, akár egyedül imádkozol, kényszerítsd magadat, hogy soha ne megszokásból, hanem tudatosan, összeszedetten imádkozzál.
(részlet a karácsony előtti böjti gondolatokból)
A katolikus lelki élet nem képzelhető el a rózsafüzér nélkül.
Egy 1957. december 26-án folytatott beszélgetésben Lúcia nővér a következőket mondta pater Fuentes-nek: „Nézze atya, a Boldogságos Szűz Mária ezekre az utolsó időkre, amiben mi élünk, a rózsafüzér imádkozásának különleges hatékonyságot szerzett. Olyan hatékonyságot, hogy nincs az a probléma, akár az evilági, akár a szellemi életben, akár a privát-, a családi- vagy a közösségi életben, népek és nemzetek sorsában – amit a rózsafüzérrel ne tudnánk megoldani!
Ismétlem Önnek, hogy nincs olyan probléma – bármily súlyos is az –, melyet a szentolvasóval ne tudnánk megoldani. A rózsafüzérrel fogjuk magunkat megmenteni! A rózsafüzérrel tesszük magunkat szentté. A rózsafüzérrel fogjuk Urunkat és Megváltónkat megvigasztalni és számos lélek megmenekülését elérni!”
- október 13-án ünnepeltük a fatimai csodálatos napcsoda 90. évfordulóját. Bár Isten Anyja előre bejelentette egy csoda bekövetkeztét, azt senki sem sejtette, még a látnok gyermekek sem, hogy ez mi lesz. A tömegben számos kíváncsiskodó és kétkedő is akadt, így szó sem lehetett valami fajta szuggesztióról, hiszen ehhez kritikátlan emberek szükségeltetnek, akik teljesen átadják magukat érzelmeiknek és így értelmüket némiképp kikapcsolják. És nem is csak a napcsoda történt, hanem az is, hogy a csoda után a jelenlevők ruhái teljesen szárazak lettek, holott előtte a szűnni nem akaró esőben többé-kevésbé mindenki átázott. Mindez körülbelül 70 ezer szemtanú előtt zajlott le. Az Ég e csodával világosan megmutatta, hogy ő az üzenetek szerzője.
Ma szemünk előtt teljesül be mindaz, amit Isten Anyja Fatimában mondott, nevezetesen, hogy Oroszország az egész világon elterjeszti tévtanait. Ez 90 évvel ezelőtt kezdődött, de most is folyamatosan tart tovább. Csak XI. Pius pápa 1937. március 19-én megjelent kommunizmusról szóló enciklikáját kell elolvasni, hogy valaki megállapíthassa, mennyire nem halott a kommunizmus, sőt, hogy tanai az egész világot egyre jobban uralják, és sajnos Anyaszentegyházunkat, a katolikus Egyházat is megmérgezik.
Hogy magunkat e zűrzavartól és lelkünk elvesztésétől megmentsük, adta nekünk az Ég fő ellenszerként a szent rózsafüzért, amelynek az október hó különös módon van felajánlva. A rózsafüzér már évszázadok óta bebizonyította különleges erejét. Itt, Közép-Európában a törökök elleni harcban többször is a rózsafüzér imádságnak köszönhettük a győzelmet, csakúgy, ahogy 1955-ben Ausztriát is a rózsafüzér mentette meg Németország sorsától, a feldarabolástól.
A rózsafüzér olyan egyszerű imádság. Mindenki mindenhol imádkozhatja, és ezáltal ebben az olyannyira evilági beállítottságú, rövid életű, felületes világban az igazi, maradandó valóságra gondolhat. A rózsafüzér arra való, hogy az örök valóságok szemléletére vezessen. De a rózsafüzérben még a szétszórtsággal küzdő ember is megtalálja azt az eszközt, amivel ez ellen harcolhat és lelkének nyugalmát megtalálhatja.
A rózsafüzér titkait egy gyerek is megérti, de a tanult és/vagy szent szintén talál táplálékot benne lelke számára, mert a kegyelemmel mindig mélyebbre és mélyebbre lehet e titkokba behatolni. Ehhez csak arra van szükség, hogy megszabadítsuk magunkat attól, ami lelkünknek Istenhez való felemelkedését gátolja. Ez sok minden lehet: napi gondok, kötelességek, szükségek, szenvedélyek, kísértések stb. De ne sajnáljuk a fáradságot, még akkor sem, ha olykor olybá tűnik, hogy mindennemű haszon nélkül imádkozunk. Isten látja törekvésünket és kegyelmével jutalmazza azt.
A világban a siker számít, az eredmény. A világ más módon nem tud jutalmazni. Isten előtt a fáradozás számít, ami azonban nem szükségszerűen nyer érzelmi áhítattal jutalmazást. Ne azért imádkozzunk, hogy ezért jutalmat vagy meghallgatást nyerjünk, vagy hogy érzelemmel és áhítattal teljünk el. A kegyelem nem mérhető vagy érezhető valami. A lélek előremenetele sem ebből áll. Éppen ezért olyan szükséges és gyümölcsöző a szenvedők imája. Sok kegyelem a családok, a plébániák, az Egyház mint egész számára, ered a szenvedők és a betegek imáiból. Milyen sok kegyelem veszik el a haszontalan időtöltések által! A könnyen eső imádkozás nem az igazi szeretet jele. A szeretet akkor mutatkozik meg, ha az imádkozás nehézzé válik. Azért találunk olyan kevés igazi, tartós szeretetet ebben a világban, mert sokan nem tartanak ki, amikor az imádkozás nehezükre esik.
A katolikusok körében normálisnak kell lennie, hogy mindenki naponta imádkozza a rózsafüzért. Ez legfőképpen a családokban fontos. Bár elmulasztása nem esik a súlyos bűnök alá, de ahogy a betegnek és annak, aki különleges megerőltetés alatt áll, egészségesebb kosztra van szükséges, úgy nekünk is, akik nagyon súlyos veszélyeknek vagyunk korunkban kitéve. Éppen az idősebbeknek, akik fizikailag már nem sok mindent tudnak tenni, lehet és kell a fiatalabbakért imádkozniuk, akik egy ilyen rosszra csábító világban nőnek fel és kényszerülnek élni.
Maradjunk tehát különösen október hónapban hűségesek a napi rózsafüzér imádsághoz a Rózsafüzér Királynő oltalma alatt.
(P. W Göttler: A rózsafüzér minden bajban segít)
Keresztény hitünk és vallásgyakorlatunk igazán nagy lelki kincsei a régmúltból érkeznek hozzánk. Ha
eredetüket kutatjuk, visszamehetünk a középkorba, sőt még tovább, a keresztény ókorba, de újra és
újra elbizonytalanodunk, amikor azt látjuk, hogy a legkorábbi dokumentálható kezdetek és Jézus meg
az apostolok kora között évszázadok szakadékai tátonganak. Ez azonban csak a látszat: valójában
minden, ami igazán keresztény, az csírájában igazolhatóan apostoli és evangéliumi. Igaz ez a
rózsafüzérre is.
A rózsafüzér elemei: a keresztvetés, a Hiszekegy, a Miatyánk, a Dicsőség, az Üdvözlégy,
valamint a titkok szövege mind az Evangéliumban gyökerezik és közvetlen kapcsolatban áll Jézus
Krisztussal.
A KERESZTVETÉS
Hogy a keresztények mióta vetnek keresztet, pontosan nem tudjuk, de azt bizonyos, hogy
ennek a csodálatos jelnek alapítója maga az isteni Magvető, a mi Urunk, Jézus Krisztus. A Máté-
evangéliumot megkoronázza a mennybe menő Úr utolsó parancsa: „Menjetek tehát, tegyetek
tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében, és
tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. Íme, veletek vagyok mindennap
a világ végezetéig.” (Mt 28,19-20)
A Szentháromság nevében megkereszteltek kezdettől fogva tudták, hogy az isteni élet
részesei (2Pét 1,4), vagyis úgy teremtmény (2Kor 5,17) lettek, és hogy a Szentháromság egy Isten
templomává alakultak, hiszen maga az Úr ígérte az utolsó vacsorán: „Aki szeret engem, megtartja
tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,21) Origenész
egyházatyától tudjuk, hogy amikor még gyermek volt, később vértanúvá lett édesapja csókkal illette
kebelét, mondván, hogy ott benn lakik a Szentháromság.
Urunk, Jézus Krisztus isteni, benső életét a húsvéti misztériumban tárta föl. A kereszten
mutatta meg, hogy milyen az Atya, aki „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn
3,16), a kereszten mutatta meg, hogy ő az Atya Fiaként mindvégig szeretett minket, és a kereszten
nyilatkoztatta ki a Szentlelket is, amikor lehajtván fejét, utolsó leheletével átadta őt a kereszt alatt
álló Édesanyjának, Máriának, a szeretett tanítványnak, Szent Jánosnak és általuk mindazoknak, aki
hisznek benne.
A keresztvetés kifejezhetetlen gazdagságú, csodálatos jel, mely magába sűríti az Úr halálát és
megdicsőülését, valamint az ő megváltása által szerzett új, istenfiúi életünket is. Amikor keresztet
vetünk, mindannyiszor megvalljuk a keresztség óta bennünk lakó Szentháromságot. Ezért is fontos,
hogy szépen vessünk keresztet. A keleti keresztények a keresztvetéskor a kezükkel a földet érintik, mi
római keresztények bal kezünket a derekunk fölé tesszük (ez a földet jelképezi), és így vetünk
keresztet, kifejezvén megkeresztelt voltunk teljes misztériumát. Úgy lépünk a rózsafüzér világába,
mint magába a keresztény létezésbe, és ezután megvalljuk hitünket.
A HISZEKEGY
A Hiszekegy apostoli eredetű, de evangéliumi gyökerű. Ugyancsak szentháromságos
szerkezete van, annak megfelelően, ahogy az apostoli korban a keresztelésre készülő hittanulóknak
megtanították a három isteni személyt és műveiket: a teremtést, a megváltást és a megszentelést. A
Hiszekegy nem imádság a szó szoros értelmében, bár Istenben bízva és őt imádó lélekkel mondjuk el,
hanem hitvallás. Ez az a kapu, amelyen át beléptünk a szent keresztség által az Egyházba. Eredetileg
csak a keresztelési szertartás része volt, évszázadok után azonban megjelent a szentmisében is, hogy
erőterében hitünk újra és újra megerősödjék, mielőtt a szent misztériumokban részesülnénk. Ez nem
önkényes újítás, hanem szerves fejlődés eredménye, amit igazol, hogy a mai napig megtalálható
mind keleten, mind nyugaton, valamennyi rítusban.
A rózsafüzér imádkozásának ez a keresztvetéses és hiszekegyes bevezetője igen lényeges és
el nem hagyható, mert a rózsafüzér a mi Urunk, Jézus Krisztus életéről való elmélkedés, az
Evangélium átimádkozott, rácsodálkozással, örömmel és megrendüléssel kísért belső szemlélése,
mely alakítja egész emberi életünket, és reménységet ébreszt az örök dicsőség elnyerésére. Csak az
az imádság nevezhető kereszténynek, és lehet helyes, igaz és üdvösséges, amelyik megfelel a hit
szabályának, vagyis belül van a Hiszekegy hatósugarán. Ebben az esetben imádságunk arányos és
kiegyensúlyozott: nem részigazságokat abszolutizál, hanem az abszolút igazságokhoz igazodik, illetve
nem csupán vallásos érzelmekből áll, hanem megnyilatkozik benne a hittől megvilágosított értelem.
Figyelmesen mondjuk tehát a Hiszekegyet, hogy ezáltal imádságunkat és mindennapi életünket az
isteni tettekre építsük a teremtés titkától az újjáteremtésig.
A MIATYÁNK
A Miatyánk az Úr imádsága, melyet a Hiszekeggyel együtt a keresztségi felkészítés lényeges
elemeként tanítottak az apostoli kortól kezdve napjainkig. Az ősegyház „evangéliumi törvénynek”
nevezte, amely már nem parancsok listája, hanem az örök életet adó, végtelenül szerető Atya
akaratának személyes keresése és teljesítése, melyre a mi Urunk adott példát életével és halálával.
Ha a Miatyánk ma imádkozott formájában nem szóról szóra származik is Jézustól, lényege szerint
mindenképpen tőle való, már csak azért is, mert senki más nem vehetné a bátorságot, hogy Abbának,
apukának szólítsa a mindenható Istent, csak maga az Isten Fia. Őbenne a Miatyánk minden szava
beteljesedett: önátadásában és áldozatában Isten megszentelte az ő nevét, mert kinyilvánította, hogy
ő a szeretet; eljött Isten országa és megkezdődött a nagy összegyűjtés; megvalósult Isten akarata, a
megváltás műve; magát adta mindennapi kenyerünkül az Eucharisztiában, bocsánatot szerzett
bűneinkre és hatalmat adott a bűnök megbocsátására; visszavert minden kísértést, és végérvényesen
legyőzte a gonoszt. Úgy is mondhatjuk, hogy a Miatyánk hét kérése Jézus életéből szövődött egybe, a
végén elhangzó dicsőítést pedig halálával tette hozzá, amikor belehalt az Atya iránti bizalomba.
Íme, beláthatjuk, hogy a Miatyánk valóban az Úr imádsága, amely felfedi életének
mélystruktúráját, megmutatja Istennel és velünk, emberekkel való kapcsolatát, s mintát ad arra,
hogyan kell az imádságunknak életté válnia. Ha a Miatyánkot úgy imádkozzuk, ahogy Jézus
imádkozta, vagyis egész életünkkel, akkor istengyermekségünk valósága kiteljesedik. A Miatyánk az
az imádság, mely magába foglal mindent, ezért kimeríthetetlen és túlhaladhatatlan. Személyes imádságunknak innét kell forrásoznia, és ide visszatérnie. Nyilvánvaló, hogy kihagyhatatlan a
rózsafüzérből is.
Dicsőséges rózsafüzér
1. Aki halottaiból föltámadott
Ha te, Uram, föl nem támadsz, örökre elveszünk. Soha nem ismertük volna föl az előző
titkokat, s hogy te Isten Fia vagy, az Atyával egylényegű örök Isten, akinek tanítása Isten
önkinyilatkoztatása. Nem tévedhetsz, és meg nem téveszthetsz minket, aki megígérted, hogy
az utolsó napon föltámadásod dicsőségében részesítesz.
2. Aki a mennybe fölment
Uram, ha úgy mentél volna el, hogy nem lennél még jobban jelen itt a földön, akkor
mennybemeneteled nagyon szomorú búcsúzás lenne csupán, azzal a halvány, távoli
reménységgel, hogy a világ végén majd találkozhatunk veled. Te azonban
mennybemeneteled által rádöbbentettél minket eucharisztikus jelenlétedre, Pünkösdkor
pedig arra, hogy bennünk lakozol.
3. Aki nekünk a Szentlelket elküldötte
Ebben az eseményben érik el lelkünk mélyét Isten tettei, amelyekről eddig elmélkedtünk:
Jézus megszületik bennünk, életünkben akar részt venni, s ha vele egyesülten élünk,
szenvedésünk az ő szenvedése lesz, föltámadásának csírái pedig bennünk vannak.
4. Aki téged, Szent Szűz, a mennybe fölvett
Ó, dicsőséges Szent Szűz, mennyei édesanyánk, ne feledkezzél meg, árva, szenvedő,
kísértésekkel küszködő, az örök haza felé vándorló gyermekeidről! Te, aki már az örök
dicsőség részese vagy, imádkozz érettünk, akiknek szent Fiad megígérte, hogy testünket
föltámasztja az utolsó napon.
5. Aki téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott
A te koronád, Mennynek Királynője, nem más, mint Isten elveszíthetetlen birtoklásának,
végtelen szeretetének öröme. Imádkozzál érettünk, égi Édesanyánk, hogy hűségesek legyünk
mindhalálig, és mi is elnyerjük az élet koronáját (vö. Jel 2,10).
