Szobor Csáky Imre püspöknek – július 26

A katolikus emlékév során a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye szobrot kíván állítani Csáky Imre püspöknek, akinek köszönhető, hogy a reformáció után a katolikus hitélet újjászülethetett Debrecenben. Az egészalakos, kb. 220 cm magas bronz szobor megalkotásával E. Lakatos Aranka, debreceni (katolikus) szobrászművészt bíztuk meg. A szobrot a Szent Anna Székesegyház előtt kívánjuk felállítani 2015. július 26-ára, az egyházmegye búcsúünnepére, hiszen a templomépítés költségeit gróf Csáky Imre fedezte, és kívánságára földi maradványai itt, a kriptában pihennek.

A Szent Anna plébánia alapításától eltelt 300 év alatt a katolikusok egyre nagyobb mértékben járultak hozzá a város szellemi, gazdasági és társadalmi életéhez. A keresztény felekezetek kiengesztelődésének lendületet adott II. János Pál pápa 1991. augusztus 18-i látogatása, aki ezt követően Debrecent püspöki székhellyé, a Szent Anna templomot pedig székesegyházzá emelte.

Az emlékévben Istennek hálát adva felidézzük az elmúlt évszázadok küzdelmeit és eredményeit. Csáky bíboros szobra is ennek lesz maradandó jele. Imádságaink mellett köszönetünket kifejezhetjük azzal is, hogy lehetőségünk szerinti részt vállalunk a szoborállítás költségeiből. Számítunk a Debrecenből elszármazottak és más felekezethez tartozók segítségére is.

Adományokat a cél feltüntetésével a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye 10702064-18791271-52200005 számlaszámára lehet utalni vagy a Szent Anna Plébánián (Debrecen, Szent Anna u. 21.) lehet befizetni.