Családi liturgia a Nagyhéten – Nagykedd

<<< Teljes nagyheti családi liturgia

<< Nagyhét

< Nagyhétfő

Nagyszerda >

Napi elmélkedés

  • Bevezető imádság:

Fölséges és dicsőséges Isten! Világosítsd meg szívünk sötétségét. Adj nekünk igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet; érzéket, és értelmet, hogy megtegyük a te szent és igaz parancsodat” (Assisi Szent Ferenc)

  • Lelki olvasmány elolvasása:

Azután bemártotta a darabot, és odaadta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának. Amikor a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán.

Tegnap, ma és holnap Júdás az Evangéliumok „főszereplője”. Valójában azonban nem igazi szereplő, csak a sötétség hatalmának eszköze, akiben jól végigkövethető a gonoszság feltartóztathatatlan mechanizmusa. Egyben intés is mindannyiunknak, amely ijesztő lehetőségre hívja fel figyelmünket. A tegnapi Evangéliumban Júdás okvetetlenkedő megjegyzése még csak egyszerű ünneprontás volt, s a rosszindulatot és irigységet egy nemes ügyre való hivatkozás leplezte. Jézus tapintatos válaszában megvédte Máriát – akárcsak egy más alkalommal nővérével, Mártával szemben –, ugyanakkor azonban már előre jelezte saját halálát, amikor temetéséről beszélt. Távoli figyelmeztetés volt ez Júdásnak, aki azonban nem hallgatott rá.

A mai Evangéliumban Jézus a bemártott falatot nyújtja Júdásnak. Ez a gesztus mintegy az utolsó figyelmeztetés, még egy végső lehetőség felkínálása. Júdás elveszi a falatot, de mindjárt belészáll a sátán. Ez azt jelenti, hogy véglegesen döntött: utoljára is elutasítja a felé nyújtott kezet. Jézus ezt látva szólítja fel: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Ezzel is kifejezésre juttatja, hogy nem tehetetlen elszenvedője, hanem irányítója az eseményeknek: elfogatása, megkínzatása és halála csak akkor következik be, amikor ő kinyilvánítja, hogy „elérkezett az óra”. A holnapi Evangéliumban Máté evangélista Júdás és a főpapok alkujáról is beszámol. És Jézus arról beszél, hogy most dicsőül meg az Emberfia. Ahol látszólag a sötétség, a gonoszság diadalmaskodik, ott Jézus már azt is látja, hogyan teljesedik be Isten örök terve, szent akarata.

Urunk Jézus, add, hogy elmerüljünk a Te küldetésed csodálatos beteljesedésének szemlélésében. Taníts meg minket arra a lelkületre, amelyet a kinyilatkoztató Szentlélek az Úr szolgájáról szóló, Izajás könyvéből vett négy énekben feltárt nekünk. Taníts meg a látszólagos vereség által győzedelmeskedni a gyűlölet erői fölött, úgy, hogy egyszerre jusson életünkben az Atya akaratához való hűség és az emberek iránti, vértanúságig menő szeretet.

  • Csönd, alatta elmélkedés a hallott szövegről
  • Megosztás
  • Befejező imádság:

„Urunk Krisztus, aki szenvedésedben és halálodban megmutattad nekünk irántunk való felmérhetetlen szeretetedet, hálát adunk neked e végsőkig való szeretetért! Ó kegyességgel teli Főpap, aki véred által újra megnyitottad a szentek szentjének kapuit, s aki szüntelenül közbenjársz érettünk: tiéd minden dicséret és minden dicsőség mindörökké. Ámen.”

Étkezési imádság:

Étkezés előtt: (a kereszt felé fordulva)

E (előimádkozó): Imádunk téged Krisztus és áldunk Téged!

M (mindenki): Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

E: A megváltó szent kínhalál, melyben a föld üdvöt talál

M: Adjon Urunk most békülést, szívünk vágyának enyhülést.

E: Tápláljanak szent titkaid, ihlessenek vércseppjeid.

M: Lelkünknek mélye teljen el, szenvedésed emlékivel.

E: Háromságos nagy Istenünk, dicsérnek téged mindenek.

M: Kiket megvált a Szent Kereszt: vezérelj minket szüntelen. Ámen.

Étkezés után:

E (előimádkozó): Úgy szerette Isten a világot

M (mindenki): Hogy egyszülött Fiát adta érte.

E: Hálát adunk neked, Istenünk

M: Szereteted adományaiért.

E: Áldj meg és őrizz meg minket, add, hogy bűntelen szívvel jussunk el Húsvét ünnepére.

M: Ki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.

<<< Teljes nagyheti családi liturgia

<< Nagyhét

< Nagyhétfő

Nagyszerda >