Kategória: Ima
Lourdes-i zarándoklat
Szent Bernadett nyomában Lourdes-i zarándoklat repülővel 2023. június 19-23. (5 nap/4 éj) Lelkivezetők: Papp László és Bökő Péter atyák Utazás: Budapest – Frankfurt – Toulouse…
Szentmise felajánlása
A templomba járó emberek közül is elég kevesen mondatnak szentmisét élő vagy elhunyt szeretteikért. Nemcsak azért, mert megfogyatkozott az emberekben a hit, hanem azért is,…
Tiszta szerelem imaest
A Szent II. János Pál Intézet szeretettel hívja és várja az érdeklődőket 2002. 10. 14-én (pénteken) 18:00 órától a Szent László domonkos templomba a Tiszta…
Elsőcsütörtök és elsőpéntek
Október 6-án, október elsőcsütörtökén papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk 16:00 órától. Október 7-én, elsőpénteken pedig egész napos szentségimádás lesz 7:30-tól 15:00 óráig. Kérem, iratkozzanak fel,…
Lelki délután
Október 8-án (szombaton) lelki délutánt tartunk. 16:00 órától katekézis lesz a rózsafüzérről, majd szentségimádás (alatta gyónási lehetőség), 17:00 órától pedig ünnepélyes rózsafüzér, vecsernye, majd szentmise.
Imaest Vadakkel atyával
Az indiai származású fr. dr. Joseph Vadakkel atya szeptemberben két hétre Magyarországra látogat és nagy örömünkre, missziós útjának egyik állomása Debrecen lesz. Világszerte tart lelkigyakorlatokat…
Felkészülés a beavató szentségek vételére
Várjuk az elsőáldozók és bérmálkozók jelentkezését. Szeptember végéig jelezzék a kedves szülők, hogy októbertől elindulhasson a felkészülés. Ugyancsak várjuk azoknak a felnőtteknek a jelentkezését, akik…
Püspöki látogatás
Szeptember 11-én (vasárnap) egyházközségünkbe látogat Palánki Ferenc püspök úr. Ekkor iktat be plébánosi hivatalomba. A szentmise után a képviselő testület tagjait szerény vendégségre, beszélgetésre a…
Szentségimádás
Elsőcsütörtökön (szeptember 1-jén) 16:00 órától szentségimádási órát tartunk papi és szerzetesi hivatásokért. Elsőpénteken a 7:00-kor kezdődő reggeli szentmise után 15:00 óráig (az Isteni Irgalmasság rózsafüzérig)…
Templombúcsú
A debreceni Szent István-templom közössége augusztus 19-20-ig, két napon át ünnepelte a templom búcsúját, amelybe augusztus 20-án a Kossuth Rádió hallgatói is bekapcsolódhattak: A 8:32-kor…
Szentségimádás
Elsőcsütörtökön (augusztus 4-én) szentségimádási óra 16 órától papi és szerzetesi hivatásokért.
Szentségimádás, Isteni Irgalmasság rózsafüzére
Elsőpénteken (augusztus 5-én) a reggeli szentmise után (7:30-tól) az Isteni Irgalmasság rózsafüzérének kezdetéig (15:00-ig) szentségimádást végzünk. Éljünk a lehetőséggel, vállaljunk egy kis időt Jézussal! Hívok…
Kedvenc szentírási mondataim
Ha a bibliai hivatkozások fölé visszük az egérkurzort, a megjelenő szövegbuborékban az adott bibliai verset olvashatjuk egy lista segítségével kiválasztott következő fordításokból: KNB: Káldi-Neovulgáta Biblia…





