Kategória: Program
Ökumenikus imahét 2024, Debrecen
Minden évben Január harmadik hetében tartják világszerte a keresztény egyházak közös imahetét. 2024-ben az esemény január 21-én (vasárnap) kezdődik. A hét során a különböző felekezetű…
Áldás, hálaadás
Szent Család vasárnapján (december 31-én), a szentmise végén külön-külön megáldom a házaspárokat, családokat. Ekkor adunk hálát az elmúlt év kegyelmeiért is!
Parancsolt ünnepek
Január 1-jén (hétfőn ünnepi miserendet tartunk (9:00 órakor kezdődik a szentmise). Ez parancsolt ünnep, azaz a szentmisén halálos bűn terhe mellett kötelesek vagyunk részt venni….
Első csütörtök, első péntek
Január 4-én első csütörtök van. 16:00 órától imádkozunk a papi és szerzetesi hivatásokért. Január 5-én, első pénteken a reggeli szentmise után 15:00 óráig szentségimádás lesz…
Misztériumjáték
Január 7-én (vasárnap) a mezőcsáti színtársulat műsorával zárjuk a karácsonyi időt. A “Míg alszik szívünk Jézuskája” című darabot Pinczés István Jászai Mari díjas rendező rendezte….
Gyűjtés a papnevelés céljára
Karácsony napján a papnevelés céljára gyűjtünk. Kérem, érezzünk felelősséget az egyre nagyobb hiányt mutató papi hivatások ügye iránt.
A karácsonyi és újévi ünnepi misék rendje
December 25. (hétfő):0:00: éjféli mise, előtt fél óráig orgonamuzsika,8:40: népi betlehemes játék a Debreceni Görögkatolikus Betlehemes csoport előadásában,9:00: ünnepi nagymise December 26. (kedd):9:00: szentmise December…
Templomtakarítás
Karácsonyra készülve szeretettel hívunk mindenkit templomunk szebbé tételére, takarítására. Kicsik és nagyok, idősek és fiatalok – mindenki talál magának testhezálló munkát. Akinek csak fél vagy…
Első péntek
December 1-jén első péntek. A reggeli szentmise után szentségimádásra hívjuk azokat,akiknek munkaideje lehetővé teszi, hogy Jézus előtt időzzön. Kérem, mutassuk meg Jézus iránti szeretetünket, szeressünk…
Adventi koszorúkészítés
December 2-án, szombaton 10:00 órától közös adventi koszorúkészítésre hívjuk a plébániai közösség családjait. Készítsük el együtt az adventi készületet segítő asztali díszt. Nem kell hozni…
Idősek teadélutánja
November 18-án (szombaton) 14:00 órától Idősek teadélutánja lesz a plébánián. Várjuk a nyugdíjas korúakat kötetlen együttlétre. Kérem, hogy a szentmisék után jelentkezzenek azok, akik szívesen…
Taizéi találkozó 2023
Ebben az évben is megrendezésre kerül a hagyományos év végi taizéi találkozó. Idén ennek Ljubljana ad otthont december 28. és január 1. között. Debrecenből is…





