Családi liturgia a Nagyhéten – Nagypéntek – Debreceni Szent István Plébánia

Teendők
A szentsír jelképezésére előkészíteni egy olyan nagy papírdobozt, amelybe belefektethető lesz az asztali kereszt. A doboz oldalai alacsonyak legyenek. Ruhával, vagy valamilyen anyaggal borítsuk be. Legyen kéznél fehér lepel (lepedő), amellyel majd leterítjük a „sírba helyezett feszületet. Valamint vázákba legyenek előkészítve virágok, amit majd „sírhoz” teszünk.

Hajnali elmélkedés (csak a szülőknek, vagy délelőtt közösen a családdal)

Bevezető imádság (mindannyian mondjuk):

Urunk Jézus Krisztus, aki az elmúlt éjszakát börtönben bezárva töltötted és akit a mai napon halálra ítélnek, és aki mégis tovább szereted a bűnös embereket, aki magadra vetted a mi bűneinket is, küldd el nekünk Szent Lelkedet, hogy el tudjunk merülni szenvedésednek, vagyis végtelen szeretetednek titkaiban. Imádunk Téged Krisztus és Áldunk Téged, mert a te szent kereszted által megváltottad a világot. Ámen.

Lelki olvasmány elolvasása

Az egyházi év legmagasabb hegycsúcsán

Bizonyos értelemben Nagypénteken az egyházi év legmagasabb hegycsúcsára jutunk fel. Jézus titokzatos jelenlétében a Kálvária hegyéről lehet rátekinteni életünk titokzatos vonulataira: arra, hogy honnét, hová tart az életünk. Mindent, ami van, és mindenkit, aki létezik, és minden eseményt, ami eddig megtörtént és meg fog történni, csakis innét láthatunk helyes arányaiban és igaz valóságában. Igen, mert a kereszten függő Jézus pontosan középen van az ég és föld között. Felülről, Isten oldaláról nézve az emberiség tökéletes hódolatát mutatja be, alulról, a mi szemszögünkből nézve pedig Isten végtelen irgalmát hozza el és osztja szét nekünk.

Nincs bevonulási ének, nincs köszöntés – a papság és az asszisztencia némán vonul be a templomba, majd a nyitott tabernákulum elé érve mindnyájan leborulnak, ami egyszerre fejezi ki a legmélyebb megalázkodást, az egységet a földdel, melyet megszentelt Jézus lehulló vére, az imádást, a hódolatot, a gyászt s a bocsánatért való esedezést. A kezdetek kezdete nem az igehallgatás, nem a hangos imádság, hanem a néma leborulás. Nincs ennél igazabb emberi helyzet. A megújulás, a felkelés, az ige új füllel történő hallgatása, egy szebb és szeretőbb közösség létrejötte csak innét forrásozhat.

Ezután kezdetét veszi az igeliturgia. Az ószövetségi olvasmányt régen a Kivonulás könyvéből vették, azt a részt, amelyben az Úr elrendeli a húsvéti bárány feláldozását (12,1-8.11-14), az újrómai liturgia szerint Izajás próféta könyvéből az Úr szolgájáról szóló negyedik éneket olvassuk (52,13–53,12).

Mindkét olvasmány az Úr Krisztusra utal, aki azután a szentleckében mint egyetlen és örök főpap jelenik meg (Zsid 4,14-16;5,7-9). Az ószövetségi olvasmány és az újszövetségi olvasmány így, ebben a kettős beállításban készít fel a János-passió mélyebb megértésére, Jézus szenvedéstörténetének hitben való szemlélésére.

A szinoptikus evangélisták szenvedéstörténetében arról olvasunk, hogy Jézus keresztre feszítésének órájában sötétség borult a földre. Szent János passióját azonban, melyet Nagypénteken olvasunk (éneklünk), az isteni irgalomból született új világ ragyogása járja át. Nála Jézus halálának pillanata egyben megdicsőülése is, felemeltetésének órája a beteljesedés órája, melyben Isten befejezi a teremtés művét: utolsó sóhajtásával most leheli a Szentlelket az Úr Jézus a kereszt alatt álló Jánosra és Máriára, beteljesítve az Ábrahámmal kezdődő isteni kinyilatkoztatást és létrehozva az Egyházat, amelyben titokzatos módon folytatódik az ő isteni, halhatatlan élete.

A szertartás központi helyén ma az Úr szent testének és vérének felmutatása helyett a Szent Keresztet mutatják fel és előtte hódolunk. Az egész szertartást a János-evangélium szemléletmódja határozza meg, amelyben a keresztre való feltekintés mint a megmenekülés, vagyis az üdvözülés pillanata szerepel: „Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz benne, örök élete legyen.” (Jn 3,15) A Szent Keresztre való feltekintésnek ma mintegy konszekrációs értéke, a Szentlélekben lelkünket újjáteremtő ereje van.

A szinoptikus evangéliumokban, jóllehet ott is rávetődnek Húsvét aranysugarai, a keresztnek inkább a borzalmas kínzóeszköz volta áll előtérben. Szent János evangéliumában viszont a keresztfa kimeríthetetlenül gazdag szimbólum, amely kapcsolatban áll a Szentírás első és utolsó könyvében megjelenő titokzatos fával, az élet fájával és a bűnbeesés történetében szereplő tudás fájával egyaránt. Az őskígyó a tudás fájánál marta meg az embert halálos harapással – a kereszt pedig az új tudás fája, melynek gyümölcse Krisztus, aki az utolsó vacsorán mindent tudtul adott nekünk (vö. Jn 15,15), halálával és feltámadásával pedig halál helyett életet szerzett, eltörölve az átkot, amely elzárta előlünk az élet fájához vezető utat. Amikor Nagypénteken hittel feltekintünk a szent Keresztre, és leborulunk az előtt, aki a fánál engedetlen Ádám bűnéért az engedelmesség áldozatával megnyerte a bűnbocsánatot, beavatást nyerünk a Krisztusban való élet és üdvösség mélységeibe, és felhívást kapunk arra, hogy nap mint nap megújítsuk magunkban ezt a hitben való szemlélést.

A kereszt gyötrelmeit örök javunkra fordító Úr Jézus Krisztusunk! Megrendült lélekkel hódolunk Előtted, s néma leborulásunkkal, a szent keresztedre való feltekintésünkkel, és az érintéssel, mellyel kereszten függő testedet illetjük, minden szónál mélyebben megvalljuk, hogy Tieid vagyunk. Szítsd fel bennünk üdvösségszerző keresztáldozatod kegyelmeit, segíts megújítanunk Isten utáni vágyunkat, Irántad való odaadásunkat, a visszavonhatatlan igent megváltó szeretetedre, hogy a maga teljességében, megszorítások és megalkuvások nélkül vállaljuk a bűnön és halálon diadalmaskodó krisztusi életet.

Csönd, alatta elmélkedés a hallott szövegről
Megosztás
Záróének:

Étkezési imádság: (ebéd alatt silentium)

Étkezés előtt: (a kereszt felé meghajolva)

E (előimádkozó): Krisztus engedelmes volt értünk mindhalálig.

M (mindenki): Mégpedig a keresztnek haláláig.

Étkezés után:

E: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,

M: Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Reggeli zsolozsma (Jeremiás siralmai)

Még sötétben, vagy besötétített szobában. (Ugyanúgy, mint előző nap)

Házadért való buzgóság antifónát és a zsoltárból csak az első szakaszt elimádkozzuk, és a végén 2 mécsest eloltunk: jobb és bal oldalt a legszélsőbbeket.

Antifóna:

Istenem, Istenem miért hagytál el /engem, * miért vagy messze kiáltásom /szavától?
Én Istenem, napestig kiáltok, és meg nem /hallgatsz, * és éjjel, és nem figyelsz /reám?!
Pedig te a szent helyen /lakol, * Izraelnek dicső/sége!
Tebenned bíztak /atyáink, * bíztak, és megszabadítottad /őket.
Hozzád kiáltottak és megszaba/dultak, * tebenned bíztak és meg nem szégye/nültek.
Én pedig féreg vagyok már, és nem is /ember, * emberek gyalázata és a nép megve/tettje.
Mindnyájan, akik látnak engem, megcsúfolnak /engem, * ajkukkal megszólanak, és fejüket hajto/gatják.
„Az Úrban bízott, mentse /meg őt, * szabadítsa meg, ha kedve/li őt!”
De te vagy, Uram, aki kihoztál engem anyámnak /méhéből, * én reménységem, mióta emlőjére vett /anyám.
Átadattam neked, mihelyt megszü/lettem, * anyám méhétől fogva Te vagy én /Istenem.
Ne távozzál messze tőlem, † mert a szorongatás közel /vagyon, ’*’ és nincs, ki nékem segítséggel /legyen. Ant.

( A végén eloltunk 2 mécsest)

Valaki olvassa Jeremiás siralmait (eloltunk 4 mécsest a végén)

Kezdődnek Jeremiás prófétának siralmai. És lőn minekutána fogságba jutott Izrael, és Jeruzsálem elpusztula, leült Jeremiás próféta sírván, és siratta Jeruzsálemet nagy siratással, és fohászkodván keserves szívvel mondá. Alef. Én vagyok a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának vesszeje miatt. Alef. Elvitt engem és sötétségbe vezetett, és nem a világosságra. Alef. Csak ellenem fordította kezét, és csapásaival sújtott egész napon. Beth. Megfonnyasztotta az én bőrömet és a húsomat, és megrontotta az én csontjaimat. Beth. Körülkerített engem, körül vett engem kínnal és gyötrődéssel. Beth. Sötét helyre vitt engem, mint a rég elfeledett holtakat. Ghimel. Körülépített engem, hogy ki ne menjek, megnehezítette az én béklyóimat. Ghimel. Hiába kiáltottam és könyörögtem, elvetette az én imádságomat. Ghimel. Elrekesztette utaimat négyszögű kövekkel, és ösvényeimet felforgatta. Teth. De jó az Úr az őbenne bízókhoz, és az őt kereső lelkekhez. Jó hallgatással várakozni, mígnem megszabadít az Isten. Teth. Jó a férfiúnak, ha az igát ifjúságától fogva viseli. Jod. Leül egyedül, és hallgat, mert ezt magára vette. Jod. A porba teszi a száját: „talán valamiképpen még reménység lenne?!” Jod. Orcáját odafordítja az őt verőknek, és betelik gyalázattal. Kaf. Mert nem űz el örökre az Úr és ha már elvetett is, megkönyörül irgalmának sokasága miatt. Jeruzsálem, Jeruzsálem, térj meg a te Uradhoz, Istenedhez!

Valaki olvassa Nagy Szent Leó beszédét (a végén eloltunk még négy mécsest)

OLVASMÁNY Nagy Szent Leó pápa beszédéből

Így szólt az Úr: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár, de mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint Te!”

Midőn ezen igéivel az Úr világossá tette, hogy nagyon és teljesen megvan benne mind az emberi, mind az isteni természet, – megmutatván így, honnét van az, hogy szenvedni nem akar, és honnét van az, hogy szenvedni akar, – miután elűzte a gyöngeség reszketését, és miután megerősítette önfeláldozó bátorságát: örök elrendelésének határozatához most visszatér.

A kegyetlenkedő ördögnek, aki Júdást és társait eszközként használta, odaveti a szolgának alakját, kiben semmi bűn nincsen, hogy az viselje mindeneknek ügyét, akiben mindenek természete egyedül van meg bűn nélkül.

Rárohantak a Világosságra a sötétség fiai, és bár fáklyákat és lámpásokat használtak, hitetlenségük éjsötétjéből ki nem jutottak. Elfogják azt, aki megfogatni akar. Hurcolják azt, aki hurcoltatni akar. Mert ha ellen akart volna szegülni, az istentelenek kezei mire sem lettek volna képesek! Ámde akkor a világ megváltása is halasztást szenvedett volna, ha bántatlanul marad Az, ki mindenek üdvösségéért halni készült.

Tehát Annáshoz, Kaifás apósához vezetik, azután magához Kaifáshoz, és a rágalmazók esztelen hangoskodása után kihallgatásra Pilátushoz átviszik. Ezek megvetvén az Isten szerint való jogot, mintha Róma törvényei alá lennének vetve, inkább a kegyetlen ítélet végrehajtóját keresték, mintsem egy perben az ítéletmondót.

Odavezették ugyanis Jézust szoros kötelékkel kötözve, gyakorta verve és arcul csapdosva, összekötözve és összeköpdösve: kiáltozásukkal fölötte már előre ítéletet mondottak, hogy oly sok kimondott ítélet között szorítva Pilátus ne merészelje felmenteni Azt, kit mindenek elveszteni akartak.

De végül a bírótól azt tudjuk meg, hogy a vádlottban vétséget nem talált. Ítéletében azonban nincs állhatatosság, mikor ártatlannak hirdeti őt. Mikor ugyanis fel akarta menteni, mind azt kiáltozták: „Ha ezt elbocsátod, a császár barátja nem vagy! Mert mindaz, aki magát királlyá teszi, ellene mond a császárnak.” Nem volt okos, ó Pilátus, hogy megfélemledtél!

Ám a királyi nevezet félelmet akkor keltett volna, ha az uralomra törés szándékát a hatalom birtoklásához szükséges felkészülés néked elárulta volna; ha a fegyverek szerzése, ha a költséget szolgáló vagyon, vagy a katonák táborba szállása fölfedeztetett volna. Miért tűröd, ó Pilátus, hogy azt terhelje a hatalomra törés vádja, akinek különös, saját tanítása volt az alázatosságról?! Róma törvényének ellent nem mondott; az összeírást vállalta; az adót megfizette; a közteherviselést nem akadályozta; úgy rendelte, hogy ami a császáré, azt a császárnak megadják. A szegénységet választotta, az engedelmességet ajánlotta, a szelíd türelmet hirdette. Ez valójában nem az, hogy a császárt támadja, hanem hogy segítse!

Mindazonáltal nehogy teljesen hiábavalónak látszódjék a vádlók ellenvetése, vedd vizsgálat alá, ó Helytartó, mi volt valóban ismeretes az Úr Jézus műveiből. A vakoknak látást, a süketeknek hallást, a sántáknak járást, a némáknak szólást ajándékozott. Elűzte a lázat, oldotta a fájdalmakat, kivetette az ördögöt, halottakat életre keltett. Ezt a hatalmát vessék ellene vádlói! És azt ejtsék ki ajkukon, amit szívükben Róla tartanak! Miért hoznak fel rágalmakat a földi dolgok miatt, mikor igazából a mennyei dolgok miatt üldözik?!

E: Ez az Anyaszentegyház tanítása
M: Istennek legyen hála

A gyermekek Kyrie-jére letérdelünk. (a végén eloltunk 2 mécsest)

Gyermekek (Gy): Kirje eleiszon. Kriszte eleiszon. Kirje eleiszon. Jézus Krisztus, ki eljöttél, hogy érettünk szenvedj: M: Uram, irgalmazz nékünk! Gy: Urunk, Krisztus engedelmes volt egészen a halálig. M: Kirje eleiszon. stb. Gy: Ki prófétai szóval kinyilatkoztattad: haláloddá leszek ó, Halál! M: Uram, irgalmazz nékünk! Gy: Urunk, Krisztus engedelmes volt egészen a halálig. M: Kirje eleiszon. stb. Gy: Ki a kereszten kitárt karokkal minden századokat magadhoz vontál: M: Uram, irgalmazz nékünk!

Térdelve maradva énekeljük a záróéneket: (a folytatást nagyszombaton énekeljük)

E: Tekints le, kérünk, Urunk, házadnak népére, melyért a mi Urunk, Jézus Krisztus nem habozott magát az ártóknak kezébe adni, s a keresztnek kínzóeszközét magára venni. (Magában folytatja:) Ki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Majd a könyörgés végén elfújja Jézus gyertyáját, és egy percig csendben maradunk

Urunk Jézus halálának ünneplése (délután 3 órakor)

E: Kedves testvéreim! Azért jöttünk össze ebben az órában, délután 3 órakor, mert ekkor halt meg bűneinkért a mi Urunk, Jézus Krisztus.

Most hallgassuk meg Jézus utolsó hét szavát, mint utolsó, halála előtt mondott üzenetét és elmélkedjünk rajta.

Imádság: Uram Jézus, aki életed utolsó napján a kereszten függve hét szót mondottál: add, hogy azokat mindig eszünkben tartsuk. E szavaknak erejével kérlek, Uram, bocsásd meg mindazt, amit vétkeztünk, és tisztíts ki belőlünk mindent, amit a bűnök lelkünkben maguk után hagytak.

I. „BOCSÁSD MEG NEKIK, MERT NEM TUDJÁK, MIT CSELEKSZENEK!”

Elmélkedés: Jézus saját testében éli át mindazt a gonoszságot, amit az emberek tesznek. A katonák kegyetlen módon hajtják végre a halálos ítéletet. S ő bocsánatot kér számukra. Még ő mentegeti őket: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Számára a gonosztevők is azok közé az emberek közé tartoznak, kik az ő irgalmára várnak. Csend.

Verzikulus:
V. Uram, a te szavad lélek és élet.
R. Az örök élet igéi nálad vannak.

Imádság: Úr Jézus Krisztus, ki megfeszítőidre Atyád bocsánatát kérted: segíts, hogy irántad való szeretetből mi is megbocsássunk minden ellenünk vétkezőnek. Ki élsz és uralkodol, mindörökkön-örökké. Ámen!

II. „BIZONY, MONDOM NEKED, MÉG MA VELEM LESZEL A PARADICSOMBAN!

Elmélkedés: Jézus a mi testvérünk. Ő „Emmánuel”, vagyis velünk levő Isten. Gonosztevőkkel megy a halálra. S mert ő velük megy, azért tudunk mi is vele menni. „Még ma velem leszel a paradicsomban” – mondja a jobb latornak. Az ő útja az életre vezet. Ha az ő útján járunk, minket is magával visz az életre. Csend.

Verzikulus:
V. Uram, a te szavad lélek és élet.
R. Az örök élet igéi nálad vannak.

Imádság: Úr Jézus, ki a jobb latornak megígérted, hogy veled lesz a paradicsomban: segíts úgy élnünk, hogy halálunk óráján nekünk is ezt mondhasd. Ki élsz és uralkodol, mindörökkön-örökké. Ámen.

III. „ASSZONY, ÍME A TE FIAD.”

Elmélkedés: Jézus ahhoz a két emberhez szól, akik legközelebb álltak hozzá. Azt kívánja, hogy most, a nehéz órában egymás mellé álljanak. Őrajta keresztül legyenek egymás rokonai. Mi is Jézus vére által mind rokonai lettünk egymásnak. Még a tőlünk legtávolabb álló ember is testvérünk lett őbenne. Csend.

Verzikulus:
V. Uram, a te szavad lélek és élet.
R: Az örök élet igéi nálad vannak.

Imádság: Úr Jézus, ki anyádhoz így szóltál: „Íme, a te fiad”, – s kedvelt tanítványodnak azt mondtad: „Íme, a te anyád”, segíts, hogy mi is igaz szeretettel kapcsolódjunk anyádhoz, Máriához, s tőle tanuljuk az igazi istenszeretetet és felebaráti szeretetet. Ki élsz és uralkodol, mindörökkön-örökké. Ámen!

IV. „ISTENEM, ISTENEM, MIÉRT HAGYTÁL EL ENGEM?!”

Elmélkedés: A Názáreti Jézus, Isten Fia és Mária fia, most egészen magára hagyva függ ég és föld között. Az élet minden magánya és reménytelensége most benne, mint gyújtópontban összegződik. És Jézusból olyan szavak törnek ki, melyek az egész emberiség szívéből fakadnak: „Éli, Éli, lamma szabaktani! Istenem, én Istenem, miért hagytál engem?” Csend.

Verzikulus:
V. Uram, a te szavad lélek és élet.
R. Az örök élet igéi nálad vannak.

Imádság: Úr Jézus, ki haláltusádban még az Istentől való elhagyatottság érzését is átélted, hogy a mi bajainkkal azonosítsd magad, s azokra kegyelmi orvosságot hozzál: segíts, hogy minden bajunkban és gyötrelmünkben hozzád forduljunk: Állj Urunk azok mellett, akiket drága véreddel megváltottál! Ki élsz és uralkodol, mindörökkön-örökké. Ámen!

V. „SZOMJÚHOZOM!”

Elmélkedés: E földkerekség minden epedése bennrejlik e szóban: „Szomjúhozom.” És az ecetben, mely Jézus ajkát érinti, benne van minden csalódás. Az emberi szív vágya sokkal, de sokkal nagyobb, mint az a beteljesítés, amit e föld kínálni képes. Csend.

Verzikulus:
V. Uram, a te szavad lélek és élet.
R. Az örök élet igéi nálad vannak.

Imádság: Úr Jézus, aki így sóhajtottál: „Szomjúhozom!” – ki valósággal átélted a kínzó szomjúságot, de ugyanakkor a lelkek üdve után szomjaztál: segíts, hogy mi utánad szomjazzunk, hiszen te vagy az élő kút, az örök jó forrás, melyből a megismerés fakad. Segíts, hogy szívünk minden vágyával téged szeressünk, s azokat a javakat, melyeket csak te adhatsz. Ki élsz és uralkodol, mindörökkön-örökké. Ámen!

VI. „BETELJESEDETT!”

Elmélkedés: Ebben a szóban: „Beteljesedett” – Jézus az ő halálának szentséges titkát hirdeti. Majd a húsvétvasárnap fogja fölfedni ezt a titkot. Jézus halála az összes ígéretek beteljesedése volt. A halálnak pillanatában született meg az élet. Amikor azt mondja: „Beteljesedett!” — ez nemcsak szenvedéseinek végpontját jelenti, hanem az életre vezető útnak megnyitását is. Csend.

Verzikulus:
V. Uram, a te szavad lélek és élet.
R. Az örök élet igéi nálad vannak.

Imádság: Úr Jézus, ki minden fáradságot, minden szenvedést elviseltél értünk, hogy beteljesítsd Atyád akaratát és az üdvösség művét; segíts, hogy isteni akaratod rajtunk is beteljesedjék. Ki élsz és uralkodol, mindörökkön-örökké. Ámen!

VII. „ATYÁM, A TE KEZEDBE AJÁNLOM LELKEMET!”

Elmélkedés: Még egy szava van Jézusnak, s ez az Atyához szól. Egészen reá bízza önmagát. Hiszen Jézusnak az volt az eledele, hogy akaratát teljesítse annak, aki őt küldte, az Atyának. A keresztfán mondott utolsó szava még egyszer összefoglalja személyének és tevékenységének egész titkát. Bárcsak mi is így bíznánk rá magunkat az Istenre életünkben és halálunk óráján. Csend.

Verzikulus:
V. Uram, a te szavad lélek és élet.
R. Az örök élet igéi nálad vannak.

Imádság: Úr Jézus, ki haldokolva Atyád kezébe ajánlottad lelkedet, segíts minket, hogy utolsó óránkon mi is teljes bizalommal neked ajánljuk magunkat, s érdemesek legyünk boldogító szavadat hallani: Jöjj, kedvesem, minden bánat és nyomorúság elmúlt, jöjj, és végy részt húsvéti győzelmemben, örülj és örvendezz velem az örökkévalóságban. Ámen!

BEFEJEZÉS:

A keresztben van az üdvösség, a keresztben az élet és a reménység.
M. A keresztben van az üdvösség, a keresztben az élet és a reménység.
E. Keresztedet tiszteljük, Urunk, és szent feltámadásodat magasztaljuk.
M. A keresztben van az üdvösség, a keresztben az élet és a reménység.
E. Mert íme, a kereszt által jött az öröm az egész világra.
M. A keresztben van az üdvösség, a keresztben az élet és a reménység.
E. Üdvözlégy, Urunk keresztje, egyetlen reménységünk!
M. A keresztben van az üdvösség, a keresztben az élet és a reménység.

Befejező ének:

Esti liturgia:

Csendben letérdelünk a kereszt előtt, és énekeljük közösen:

Felolvassuk a Passiót a virágvasárnapi rend szerint:

E: A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSE Szent János szerint

Elfogták Jézust és megkötözték.

Abban az időben: Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Jézus erre így szólt: „Én vagyok”. Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: „Én vagyok”, meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A Názáreti Jézust.” Erre Jézus így szólt: „Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek el ezeket!” Így beteljesedett, amit korábban megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.” Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta és a főpap szolgájára sújtott vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”

Jézust először Annáshoz vezették.

Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust és megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?” Ő azt felelte: „Nem vagyok!” Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált és melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!” E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?” Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?” Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.

Talán te is az ő tanítványai közül vagy? Nem vagyok!

[Simon Péter még mindig ott állt és melegedett. Újra megkérdezték tőle: „Talán te is az ő tanítványai közül vagy?” Ő így felelt: „Nem vagyok!” A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?” De Péter ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.

Az én országom nem ebből a világból való!

Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Azok azt felelték: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!” Pilátus ezt mondta: „Vigyétek el és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!” A zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!” Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt.

Üdvöz légy, zsidók királya!

Ekkor Pilátus fogta Jézust és megostoroztatta. A katonák tövisből koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután eléje járultak és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!” És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment és így szólt hozzájuk: „Íme, elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket.” És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: „Íme, az embert” A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni kezdtek: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!” Pilátus azt mondta nekik: „Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!” De a zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát.” Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: „Honnan való vagy?” De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?” Erre Jézus azt mondta: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne.”

El vele, el vele! Feszítsd meg!

Ettől fogva] Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus kivezettette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.

Keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt.

Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: »A zsidók királya«, hanem hogy ő mondta: »A zsidók királya vagyok!«” Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam.”

Szétosztották maguk között ruháimat.

A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négy felé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették.

Íme, a te fiad! – Íme, a te anyád!

Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.

Beteljesedett!

Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.

(Most térdre borulunk, és egy keveset csendben időzünk.)

Ekkor vér és víz folyt ki belőle.

A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az Írás más helyén áll: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”

Jézus testét, fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték.

Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való félelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.

E: Ezek az evangélium igéi.

M: Áldunk Téged, Krisztus.

Egyetemes Könyörgések: (Minden könyörgés után rövid csendet tartunk, és megunkban imádkozunk az adott szándékra)

I. AZ ANYASZENTEGYHÁZÉRT

Az Isten Egyházáért imádkozzunk, testvérek, hogy Urunk, Istenünk vezesse békében, növelje egységben, s az egész világon tartsa meg épségben, és adja meg nekünk, hogy békés nyugalomban éljünk, és dicsőíthessük a mindenható Atyaistent!

II. A PÁPÁÉRT

A Szentatyáért, N. pápáért imádkozzunk, testvérek, az Úristen kiváltságos helyre emelte őt a püspöki rendben. Az Egyház javára tartsa meg jó egészségben és erőben, – hogy tovább kormányozhassa Isten szent népét.

III. A PAPSÁGÉRT ÉS A HÍVEKÉRT

Most N. püspökünkért és minden püspökért, az áldozópapokért, a szerpapokért és az Egyházban szolgálatot teljesítő hívekért imádkozzunk, testvérek, – valamint Isten egész népéért.

IV. A KERESZTELENDŐKÉRT

A keresztség előtt állókért imádkozzunk, testvérek: az Úristen nyissa meg szívüket, és tárja fel előttük a kegyelem kapuját, hogy újjászületve a keresztség vizében, bűneik bocsánatát elnyerjék,– és immár ők is a mi Urunk Jézus Krisztusban éljenek.

V. A KERESZTÉNYEK EGYSÉGÉÉRT

Most imádkozzunk összes testvéreinkért, akik Krisztusban hisznek, hogy Urunk és Istenünk őket igaz tetteik útján – az egyetlen Egyházba gyűjtse össze, és őrizze.

VI. A ZSIDÓKÉRT

A zsidókért is imádkozzunk, testvérek, hogy azok, akikhez előbb szólott Urunk Istenünk, őt egyre jobban szeressék, – és állhatatosan őrizzék a szövetségi hűséget.

VII. AZOKÉRT, AKIK NEM HISZNEK KRISZTUSBAN

Most azokért imádkozzunk, akik nem hisznek Krisztusban! A Szentlélek világossága töltse el őket, – hogy megtalálják Ők is az üdvösség útját.

VIII. AZOKÉRT, AKIK NEM HISZNEK ISTENBEN

Most azokért imádkozunk, akik nem hisznek Istenben, hogy őszinte szívvel az igazságot keresve – megtalálják Istent, és kegyelmével eljussanak hozzá!

IX. A VILÁGI VEZETŐKÉRT

Az államfőkért és a hatóságokért imádkozzunk, testvérek: az Úristen irányítsa értelmüket és szívüket, – hogy szándéka szerint szolgálják mindenki szabadságát és az áldott békét.

X. A SZENVEDŐKÉRT

Most azért imádkozzunk, kedves testvéreim, a mindenható Istenhez, hogy tisztítsa meg a világot minden tévelytől, a betegséget tartsa távol tőlünk, az éhínséget űzze el, a börtönöket nyissa meg, a bilincseket oldja fel, az utazóknak adjon biztonságot és szerencsés érkezést, – a betegeknek gyógyulást, a haldoklóknak pedig örök életet.

XI. RENDKÍVÜLI KÖNYÖRGÉS A JÁRVÁNY IDEJÉN

A járványban megbetegedettekért, az elhunytakért, és a szeretteiket elvesztőkért is imádkozzunk, testvérek, hogy megtapasztalhassa a keresztény nép: életünkben és halálunkban egyaránt mellettünk áll Krisztus, a Mindenség Királya.

Hódolat a kereszt előtt ( A liturgia vezető (édesapa) kezébe veszi a keresztet, a család felé fordulva énekli vagy mondja, és a végén leveszi a lila leplet):