Kategória: Ima
Papszentelés
A 2023-ban 30 éves Debrecen – Nyíregyházi Egyházmegyében a papszentelés ünnepe június 24-én (szombaton) a 10:00 órakor kezdődő szentmisében lesz Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya társszékesegyházban,…
A plébánia épületének felújítása
A plébánia épületének felújítása jó ütemben halad. A külső munkálatokkal végeztek is a kivitelezők. Az utca felőli homlokzaton a ferences rend jelmondata: Pax et Bonum,…
Szent Antal kápolna búcsúja
Június 13-án (kedden) a Szent Antal-kápolna (Wolaffka-telepi kápolna) búcsúja lesz, melyre mindenkit hívunk és várunk. A búcsúi szentmise 18:00 órakor kezdődik. Előtte rózsafüzért imádkozunk és…
Jézus Szíve
Június 16-án (pénteken), Jézus Szent Szíve főünnepén a kihelyezett Oltáriszentség előtt, az Isteni Irgalmasság rózsafüzére után elimádkozzuk a Jézus Szíve litániát is, majd szentségi áldásban…
Első csütörtök és első péntek
Első csütörtökön papi és szerzetesi hivatásokért végzünk szentségimádást 16 órától. Első pénteken pedig a reggeli szentmise után 15 óráig ki lesz helyezve az Úr Jézus….
Házasság hirdetése
Anyaszentegyházunk házasságot hirdet: Valacka Lóránt Miskolcon született és Bodrogkeresztúron lakó római katolikus nőtlen feleségül veszi Türk Orsolya Debrecenben született és Debrecenben lakó római katolikus hajadont….
Lorettói litánia
Május hónap a Szűz Anyának szentelt hónap, így az őt köszöntő lorettói litániát minden szentmise előtt elimádkozzuk. Ezért a rózsafüzér imádság negyed órával korábban kezdődik….
Találkozó dr. Joseph Vadakkel atyával
A világszerte ismert, indiai származású dr. Joseph Vadakkel atya, az Eucharisztia misszionáriusa Magyarországra látogat. Missziós útja során Debrecenben, a Szent Anna székesegyházban is találkozhatunk vele…
Imádság Ferenc pápa magyarországi látogatására készülve
Ferenc pápa magyarországi látogatására készülve minden szentmise végén, a befejező áldás előtt a következő imádsággal fordulunk az Úrhoz: Mennyei Atyánk, gondviselő Istenünk! Köszönjük, hogy Te…
Április 30-i szentmise
Április 30-én, vasárnap is lesz szentmise a Szent István templomban, amelyet Áment Lukács OSB bencés szerzetes, tanár, orgonaművész mutat be. A szentmise után lesz a…
Elsőáldozás
Akik ebben az évben szeretnének az első szentáldozáshoz járulni, kérjenek adatlapot a sekrestyében. Az elsőáldozás május 21-én, Urunk Mennybemenetelének napján lesz.
Ministráns verseny
A nagyböjt folyamán ministráns versenyt hirdettünk az oltár körül szolgáló fiúk között. Az első helyen Szabó Bence testvérünk végzett. Gratulálunk neki. Példamutató, szorgalmas jelenlétükért minden…
Húsvéti hittel
Az apostolok közül egyedül János, a szeretett tanítvány lelkében születik meg a húsvéti hit anélkül, hogy látta volna a föltámadt Krisztust. Miért? Mert egyedül ő…