Kategória: Program
Egyházmegyei Család Expó
Április 2-án (szombaton) Egyházmegyei Család Expóra várják a családokat és a családokat segíteni kívánó híveket Gávavencsellőn a Nagyboldogasszony Plébánián. Lesz szalonnasütés, kötetlen beszélgetés, játék, közös…
Isteni Irgalmasság Vasárnapja
Április 12-én ünnepeljük az Isteni Irgalmasság vasárnapját. Ezen a napon teljes búcsú nyerhető a szokásos feltételekkel. 15:00 órakor, az irgalmasság órájában imádkozzuk el otthon vagy…
Hangverseny
Április 14-én (kedden) 19:30-tól Martin Baker — orgona és Kéméndi Tamás – harmonika belépőjegyes hangversenyén vehetünk részt a székesegyházban.
Énekverseny
Április 18-án (szombaton) 10 órától énekversenyt tartunk a gyerekeknek óvodás kortól a 12. osztályosokkal bezárólag a Szent József Gimnázium dísztermében. A Kedves Testvéreket szeretettel hívjuk…
Húsvét nyolcada
Április 5-én kezdetét veszi Húsvét nyolcada, azaz egy héten át kiváltságos módon ünnepeljük Húsvétot. A Húsvét nem egyszerűen egy ünnep a többi között, hanem az…
Húsvéti Mária-antifóna
Húsvétvasárnaptól (április 5-től) Pünkösddel (május 24.) bezárólag az Úr angyala ima idején (reggel, délben és este) a Mennynek Királyné Asszonya húsvéti Mária-antifónát énekeljük. Legyen gondunk…
Isteni Irgalmasság kilenced
Folytassuk a nagypénteken megkezdett Isteni Irgalmasság kilencedet és húsvét nyolcadának (fényes hétnek) szombatján fejezzük be. Minél többen tartsuk ezt a kilencedet!
Közös imádság a békéért
Kedden (április 7-én) 12:30-tól csatlakozzunk minél többen a közös imádsághoz a békéért a hajdúszoboszlói repülőtéren. Az imádkozás az EWTN Katolikus Televízió szervezésében valósul meg. 50…
Nagyheti szentbeszédsorozat
Virágvasárnap, nagyhétfőn és nagykedden, az esti szentmisében lesz a nagyheti szentbeszédsorozat a székesegyházban, amelyet dr. Novák István, mezőkövesdi plébános, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem általános…
Nagyheti és húsvéti hitéleti programok 2026-ban
nagycsütörtök (április 2.) 18:00-tól szentmise az utolsó vacsora emlékére, majd virrasztás. Akik erre alkalomhoz illő elmélkedést vagy imádságot hoznának, iratkozzanak fel az előtérben található lapra….
Országos gyűjtés
Március 22-én (vasárnap) országos gyűjtést tartunk a Szentföld javára
Virágvasárnap
2026. március 29-én van Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapja. A szentmisére a gyülekezés – jó idő esetén – a templomunk előtti térségen lesz. Megszenteljük a…
Nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés
Köszönetet mondok mindazoknak, akik bekapcsolódtak a tartósélelmiszer-gyűjtésbe. Erre a célra adományozni lehet www.karitasz.hu oldalon vagy a 1356-os telefonszámon is, ahol minden hívás 500 forinttal támogatja…
Énekverseny
Április 18-án, szombaton 10 órától énekversenyt tartunk a gyerekeknek óvodás kortól a 12. osztályosokkal bezárólag a Szent József Gimnázium dísztermében. A versenyre egyénileg, vagy 2-3…





