Kategória: Program
„Egy csepp szeretet”
„Egy csepp szeretet” címen cipős doboz adománygyűjtési akciót szervezünk, rászoruló gyermekek, családok számára. Életkornak megfelelően lehet különböző játékokkal, tartós élelmiszerekkel, apróbb ajándékokkal lehet megtölteni a…
Rorate szentmisék
Minden adventi hétköznap reggel 6:00-tól Rorate szentmiséket végzünk a templomban. Hívom és várom a Kedves Testvéreket!
Püspöki rorate szentmise
December 21-én, csütörtökön reggel a Roráté szentmisét itt templomunkban Főtisztelendő Palánki Ferenc püspök atya fogja végezni.
Adventi koncert
December 22-én, pénteken 18.45 órakor adventi koncert lesz a Szent Anna templomban. Fellép a híres Magyar Virtuózok Kamarazenekar. A programban a komolyzene örökzöldjei csendülnek fel….
Előkészítő elsőáldozók és bérmálkozók részére
Szombaton (december 16-án) hívom és várom az elsőáldozásra és a bérmálkozásra készülőket.
Karitatív mécses- és naptárvásár
A mai vasárnap (advent 2. vasárnapján, 2017. december 10-én), az Egyházközség Karitász csoportja munkájának támogatásaként lehetőség lesz „Egymillió csillag a szegényekért” mécses, illetve 2018-as naptár…
Adventi bűnbánati este
Adventi bűnbánati estét tartunk, december 14-én, csütörtökön este 17:00-tól. Vendég atyák is fognak majd gyóntatni. Szeretettel hívom és várom a Kedves Testvéreket, mert jó alkalom…
Családi adventi készülődés
Advent 1. vasárnapján (2017. december 3-án), délután 14:30-tól hívom és várom a családokat a plébániára, adventi készülődésre. Közös imádság, játék, beszélgetés, adventi jelképek készítése.
Egyórás szentségimádás
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve országos szentségimádási órát hirdetett meg a Magyar Katolikus Egyház, melyhez Plébániánk is csatlakozott: 10 gondolat a szentségimádáshoz 1. Itt vagy,…
Templomtakarítás
Szombaton (december 2-án), délelőtt 11:00-tól templomtakarítást szervezünk. Hívom és várom a Kedves Testvéreket. Aki csak teheti jöjjön, legyünk jelen minél többen!
Egyházmegyei szavalóverseny
Egyházmegyei szavalóverseny lesz Nyíregyházán, 2017. december 9-én, szombaton. Jelentkezési határidő: 2017. november 25., szombat. Jelentkezni nálam lehet a szentmisét követően.
Szent Erzsébet Bál
November 18-án (szombaton) Szent Erzsébet Bált rendez a Szent Anna Főplébánia. Jegyek a Főplébánián kaphatók. Hívnak és várnak bennünket.
Megbeszélés a Karitász csoportnak
Csütörtökön (november 16-án), a szentségimádás után, megbeszélés lesz a Karitász csoportnak. Szeretettel hívom és várom Őket!
Mindenszentek ünnepe
November 1. Mindenszentek ünnepe: Az ünnepi szentmise: 09:30 kor kezdődik, előtte rózsafüzért imádkozunk. Szintén november 1-én, a köztemetőben du. 15:30-tól lesz szentmise, hívnak és várnak…





