Kategória: Egyéb
Jelentkezés a rózsafüzér-társulatba
Várom a hívek jelentkezését a rózsafüzér-társulatba.
Első fatimai megjelenés 100. évfordulója
2017. május 13-án lesz Szűz Mária első fatimai megjelenésének 100. évfordulója. A Szeplőtelen Szűz Anya „tanítóként bevezette a kis látnokokat a szentháromságos szeretet legbensőségesebb ismeretébe,…
Sík Sándor: A napkeleti bölcsek
Ama csillag után. A holdsugaras hideg éjszakában, Mint egy fehérlő, csendes álom, Úgy vonult el a komoly karaván. És elől ment a három. A sziklás…
Lélekemelő, szent karácsonyt!
A sok bajtól, feszültségtől és békétlenségtől megterhelt életünkben gyógyító hatása van annak, ha ismét rájövünk ennek az egykoron betlehemi éjszakán elhangzott örömhírnek az ízére:…
Vedd fontolóra és csodálkozz!
Jóságát ugyan mivel bizonyíthatta volna jobban, mint éppen azzal, hogy az én emberi testemet vette magára? Mi mutatná meg jobban az ő irgalmasságát, mint az,…
Karácsonyi perselygyűjtés
Karácsony egész napi perselygyűjtését a papnevelés céljaira továbbítjuk, mert mindannyiunk felelőssége a papi utánpótlásról gondoskodni és azt segíteni. Most az imádság mellett anyagi támogatást is…
Örömhír karácsonyi száma
Megjelent egyházmegyénk negyedéves kiadványának, az Örömhírnek a karácsonyi száma. Elvihető 400 Ft-os önköltségi áron.
Karitász-Kalendárium vására
A Plébánia Karitász Csoportja munkájának támogatására 100 Ft-ért vásárolható Karitász-Kalendárium, amelyet az újságos asztalon találnak.
Új Ember, Keresztény Élet és Adoremus megrendelése
2017-re megrendelhető az Új Ember, Keresztény Élet és az Adoremus. Aki szeretné bármelyiket járatni, töltse ki az igénylő lapot, amelyet az újságos asztalon talál, és…
Betegek és öregek meglátogatása
Jelentsék nekem rokonságukból és ismerőseik közül azokat a templomba járni többé már nem tudó betegeket és öregeket, akik kérik karácsonyi szentgyóntatásukat és szentáldoztatásukat, vagy csak…
Karitász segítése
A Katolikus Karitász adventi segélyprogramjaihoz hozzájárulhatunk: a 1356-os adományvonalon egy hívással 500 forinttal támogathatják a segélyszervezet rászoruló családokért végzett munkáját. a helyi karitászcsoportoknál le lehet…
Katolikus Kalendárium és naptár
A megrendelt Katolikus Kalendáriumot és naptárt 2017-re elvihetik a sekrestyéből.
Rajzpályázat az Irgalmasság Szentévében
Az Irgalmasság Szentévében a gyerekeknek meghirdetett rajzpályázatra a következő művek érkeztek Gyarmati Árpádtól: Gyarmati Miklóstól: Kun Benjámintól és Gyarmati Árpádtól: Takács Attilától:
Egyházi hozzájárulás befizetése
Köszönetet mondok azon kedves testvéreknek, akik erre az évre már rendezték az egyházfenntartói járulék befizetését. Egyben buzdítom a híveket az egyházi hozzájárulás befizetésére, amelynek mértéke…