Egy óra szentségimádás

November 23-án, szombaton, este 17:30-tól szentségimádást tartunk, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, „Egy óra szentségimádás, amely minden nemzetet összeköt kezdeményezéshez kapcsolódóan. Hívom és várom a kedves testvéreket, hogy Krisztus Király ünnepének előestéjén, közösen imádkozzunk.

Kedves Testvérem!

“Ő a láthatatlan Isten képmása” – Szentségimádási lánc a világ körül

Alkosson minden nemzet egy közösséget, ahogy a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottóját adó 87. zsoltárban olvassuk. November 23-án, szombaton, Krisztus Király ünnepének előestéjén gyűljünk össze minden országban, ezernyi templomban egy óra szentségimádásra, hogy meglássuk Jézust, a „láthatatlan Isten képmását”. Imádkozzunk mindazokért, akik még nem találkoztak Vele.

A helyi közösségünkkel mi is összegyűlünk, hogy Krisztust együtt imádjuk.

Helyszín: Debreceni Szent István Templom
Magyarország 4034 Debrecen, Faraktár utca 113

Szervező közösség: Debreceni Szent István Plébánia

Bővebb információ: http://szentistvan.dnyem.hu
vezetett

Gyere, tarts velünk Te is, és jelentkezz!

A jelentkezési lap kitöltésekor kérlek ne felejtsd el jelezni, ha fel szeretnél iratkozni a NEK 2020 hírlevélre, melynek segítségével folyamatosan tájékozódhatsz arról, hogyan halad a 2020-as esemény előkészítése, és első kézből értesülhetsz programokról, bekapcsolódási lehetőségekről.

Várunk november 23-án!

Szeretettel,
Bancsi Zoltán
Debreceni Szent István Templom
Debreceni Szent István Plébánia